Az étel ugye gyakorlatilag egy húsleves, amelyet kristálytisztává derítenek. Leginkább csirkéből készítik, de az igazán vagány változata a gyöngytyúk. A gyöngytyúk, amely elég fura szerzet, fizimiskája jelentősen eltér az európai szárnyasoktól, ez pedig nem is véletlen, hiszen Afrikából származik. Vagánysága abból fakad, hogy mint ízvilág valahol félúton van a csirke és mondjuk a fácán, mint vad között.

Levesünk teljes mértékben leképezi mindezt. Ízvilága telt, vakon lehet, hogy marhának is gondolnánk. A hús benne puha, és ha ezt is szájba vesszük, már nem tévesztjük el, hogy szárnyassal van dolgunk. A puhaság ugyanakkor épp akkora, hogy még jól bele lehessen harapni, bele tudjon kapaszkodni a száj. Hasonló a helyzet a zöldségekkel, amelyek – mint nevében is benne van – roppanósak, így fokozottabban megmutatják azt a pozitív vegetalitást, amely szükséges a levesbe.

Húsleveshez savas fehérbort! – mondja a gasztrofrázis, és nem is téved, lásd mondjuk Bécs táfelspiccei és melléjük egy jó alsó-ausztriai rajnai… Esetünkben van még egy, sőt két csavar is a történeten, hiszen a Sound nem csak jó savú, hanem egyrészt illatos is a majd’ kétharmadnyi cserszegi okán, másrészt gyöngyöző, vagyis bubis. Mindkettő további izgalmakat rejt, hiszen a gyümölcsös-fűszeres fajtajelleg további réteget ad, és ki is teljesíti a leves szinte krémes, a húsosságot és a finom vegetalitást balanszoló ízhatását, a bubik pedig izgalmas bizserét adnak még a nyelvre és a szájpadlásra.

Ui: Nem mód nélküli mulatság a levest az említett rajnaival is kipróbálni, és mivel a Lajvér rendelkezik ezzel a fajtaborral is, ez könnyen is fog menni. A rajnai olajos szerkezete és ugyanilyen ízvilága egészen más, de nem kevésbé izgalmas szinergiát mutat.