Szerző: Dr. Gál Márk – 2023.12.10.
Fotó credit: Lehoczkigastro

 

Az év utolsó és egyben különleges hónapjában sem maradhat el a hónap bora. Az ünnepi alkalomhoz illően, megfontolt döntés mellett esett a választás erre a nem akármilyen Merlot válogatásra. Ez utóbbi szó direkt utalás arra, hogy márpedig ez egy nagyon gondosan készült szekszárdi bor. Aki ismeri a Lajver tételeit tudja, aki pedig nem most megtudhatja, hogy a Selection család a zászlóshajó borokat tartalmazza. Attól a pillanattól kezdve, hogy kitöltjük a pohárba ezt a bort megértjük, hogy miért. Mindent megmutat, amit egy prémium vörösbornak kell: sötét, telt szín. Az illatkedvelők elsőre meglehet, szomorúak lesznek, ugyanis kissé visszafogott, de néhány „tekerés” után a pohárban és megmutatja a „nagyboros” jellegét.

A szerző emlékeiben az él, hogy 2016 egy kimondottan jó évjárat volt a vörösek esetében és itt a remek példa. Ízben lehengerlő: az aszaltgyümölcs jegyek mellett (például szilva, de könnyen lehet, hogy némi szeder is megbújik benne) tartalmas némi krémes, lekváros jelleg mellett. Egyik jóbarátom mondaná erre azt, hogy olyan jó „nyamnyogós” bor, és valóban! Alkoholtartalmában pedig hozza, amit egy Merlot-nak kell (14 százalék). Önmagában is érdemes kóstolgatni, de mivel a Merlot a vörösbor spektrumának közepén helyezkedik el sokféle ételhez párosítható, de ez a Lajver Selection inkább gazdagabb ételekhez illik.

Advent van, a várakozás időszaka. Az életben gyakran sok mindent várunk, hogy beteljesedjen és nincs ez másként a szürettel sem, aminek a valódi gyümölcsét az elkészült borokban tapasztalhatjuk meg, de ahhoz, hogy ilyen nagyágyú prémium tételek készülhessenek időre van szükség. Az eredményt látva (kóstolva) viszont megéri meg-, illetve kivárni a 12 hónapot, ameddig ez a tétel tölgyfahordóban megpihen. Kívánom, hogy az olvasók közül sokan döntsenek úgy, hogy az ünnepi asztalra egy ilyen Merlot Selection kerüljön, ha pedig több palackban gondolkodnak, akkor a hónap boraként, a Lajver webshopban 4+2 akció formájában elérhető.

Áldott, békés karácsonyt, és egészségben, valamint kiváló (Lajver) borokban gazdag új esztendőt kívánok kedves olvasóinknak!