Kinek mi jut eszébe a tavaszról? Én – elsősorban – a természet újjászületésére gondolok, mert ezekben a napokban fokozatosan felébred téli álmából. Először megjelenik a hóvirág, amolyan hírnökként, majd elkezdenek virágozni a fák, miközben megannyi szín és illat vesz körbe bennünket. Ilyenkor, ha a természet közelében sétálunk, a látványvilág mellett szinte elbódulunk a különféle virágok illatától.

Illatkavalkád, mint a tavasz drága kincse: ez pedig a borok világában a Chardonnay formájában jelentkezik. Elkalandozhatnánk most Franciaországba, mint a fajta Alma mater-e, és ugyanitt utalhatnék arra is, hogy nemcsak hagyományos borok készülnek belőle, hanem a pezsgőházak is szívesen barátkoznak vele, de most maradjunk inkább hazánk tájain belül. Etyek-Buda, Pannonhalma, Balaton-felvidék, Szekszárd, csak egy néhány borvidék azok közül ahol itthon terjesztik. A borászok vélhetően azért kedvelik mert a szőlőfajta könnyen alkalmazkodik az eltérő éghajlati körülményekhez, így a hűvösebb, de a melegebb klímákat is jól bírja.

Ez a 2021-as Lajver szekszárdi Battonage Chardonnay prémium színre és illatra is egyből a citrusok világába kalauzol bennünket; egy az egyben a tavasz frissességét hordozza magában. Lehet, hogy vannak, akik most felteszik maguknak a kérdést, hogy rendben, de miért battonage? Nos, a Chardonnay esetében ez egy gyakran alkalmazott technológia, amikor is a hordó (vagy tartály) alján a kialakult finomseprőn (ez leginkább élesztőt tartalmaz) tartják, pontosabban érlelik a bort, és ilyenkor a seprőt többször – jelen esetben hetente kétszer – fölkeverik azzal a céllal, hogy több zamatot és némileg krémes szerkezetet kapjon a bor. Kicsit sem utolsó sorban a bor prémium jellegét az is jelzi, hogy aranyérmes lett a Berliner Wine Trophy idei téli kóstolóján, ráadásul áprilisban 4+2 akcióban bőven van rá lehetőség, hogy átérezzük a Lajver borbirtok Battonage Chardonnay adta illatkavalkádot.

Szerző: Dr. Gál Márk – 2023.04.01.